Megvan, hogy mikor térhetnek haza a Starliner űrben rekedt asztronautái

2025. február 12.
6.3821
csirkee profilja, adatai
csirkee
Már tavaly június óta rostokol a Nemzetközi Űrállomáson Sunita Williams és Butch Wilmore asztronauták, akik még a Starliner első emberes küldetése során indultak az űrbe, a NASA pedig a napokban végre hivatalosan is bejelentette, hogy mikor térhetnek végre haza.

A jelenlegi tervek szerint március 12-én fognak elindulni a Crew-10 küldetés tagjai a Nemzetközi Űrállomásra, ahol a dokkolást követően néhány nappal a Crew-9 küldetés két asztronautája, valamint a Starliner küldetés tagjai is végre visszatérhetnek a Földre. Addigra mintegy kilenc hónapja lesz már az űrben Sunita Williams és Butch Wilmore, akik nemrégiben egy közös űrsétán is részt vettek.

Decemberben még úgy álltak a dolgok, hogy a két űrhajós csak valamikor március végén térhet haza, de nemrégiben maga Donald Trump kérte arra a SpaceX-et és Elon Muskot, hogy mielőbb hozzá haza az űrbe rekedt asztronautákat. Így most egy kicsit felpörgetik az eseményeket, és a Crew-10 négy legénységi tagja: Nichole Ayers és Anne McClain amerikai, Kirill Peszkov orosz, valamint Ónisi Takuja japán űrhajósok előbb utazhatnak az ISS-re.
3 hozzászólás

Fikarc

1 hónapja, 1 hete és 1 napja

Szép két hetes út lett belőle. röhögő smiley

válasz erre

Kisfaludy82

1 hónapja, 1 hete és 1 napja

Komolyan azon a két héten fog múlni már bármi? röhögő smiley

válasz erre

Porthos

1 hónapja, 1 hete és 1 napja

Egészen szürreális ez az egész sztori amúgy.

válasz erre