Megvan az új időpont! Kapu Tiborék leghamarabb június 19-én indulhatnak el

2025. június 15.
5.7341
csirkee profilja, adatai
csirkee
Napok óta arra várunk, hogy a következő magyar kutatóűrhajós végre útnak induljon és először lépjen a Nemzetközi Űrállomás fedélzetére magyarként, ám erre leghamarabb csak június 19 után lesz lehetőség, miután a NASA legfrissebb közlése szerint a Zvezda modulban észlelt szivárgást sikerült elhárítani.
 

Az elmúlt napok feszülten telhettek Kapu Tibor és az Ax-4 legénység számára, ugyanis több alkalommal is el kellett halasztani a misszió indítását. Volt, hogy az időjárási viszonyok nem voltak jók, majd meghibásodott a SpaceX rakétája. A legutóbbi alkalommal pedig a Nemzetközi Űrállomáson észlelt szivárgás miatt kellett elnapolni a startot.

A HUNOR - Magyar Űrhajós Program információi szerint legkorábban június 19-én indulhat az Ax-4 legénysége a Nemzetközi Űrállomásra, miután elhárították a modul szivárgását és a Roszkoszmosz továbbra is figyelemmel kíséri és karbantartja az űrállomás orosz részlegét. A Zvezda modul esetében nem először észlelnek ilyen szivárgást, korábban éppen emiatt alakult ki kisebb vita a NASA és a Roszkoszmosz között. Az oroszok szerint a mikrorezgések okozta anyagfáradás miatt szivároghat a modul, ami akár veszélyes is lehet az űrállomáson tartózkodó személyzetre.
5 hozzászólás

Porthos

3 hete és 3 napja

Hajráhajrá!!!

válasz erre

CharlieFirpo

3 hete és 3 napja

Nah, kis reménysugár. mosolygó smiley

válasz erre

TEchie

3 hete és 4 napja

Drukkolok frankón. röhögő smiley

válasz erre

zender

3 hete és 4 napja

Egyszer csak összejön...

válasz erre

betyár

3 hete és 4 napja

Na fene, van némi remény.

válasz erre