Meglepően olcsó, mégis erős és mutatós okostelefon lett az Oppo A7

2018. november 19.
5.6321
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Aki nem igazán szeretne túl sokat költeni egy okostelefonra, de azért örülne, ha készüléke jó megjelenéssel és erős hardverekkel rendelkezne, annak nagyszerű alternatíva lehet az Oppo frissen bemutatott készüléke.

Az Oppo A7 kapcsán ugyanis az egyik legmegdöbbentőbb dolog, hogy átszámítva alig 60-70 ezer forintba kerül, ezért az összegért pedig egy nagyon erős középkategóriás hardvert kapunk, méghozzá Snapdragon 450-es lapkára, illetve 4GB RAM-ra és 64GB ROM-ra felépítve, amihez a Huawei egyik ismert és kedvelt technológiáját, a Hyper Boostot is kölcsönvették, amivel a gyári értékekhez képest több mint 30 százalékkal nagyobb erő sajtolható ki a CPU-ból és a GPU-ból.

Ez azonban még nem minden, hiszen érdemes kiemelni, hogy az Oppo A7 egy 6,2 hüvelykes kijelzőt is kapott - itt van egy kis kompromisszum a 720x1520 képpontos felbontással -, méghozzá csepp alakú szenzorsávval, 13+2 megapixeles hátlapi és 16 megapixeles frontoldali kamerarendszerrel.

Sőt mi több, az alacsony ár ellenére az Oppo A7 4230 mAh-s akkumulátorral büszkélkedhet - ezzel elég komoly üzemidőt érhet el -, miközben még egy ujjlenyomat-olvasó is helyet kapott a hátlapján.
3 hozzászólás

Mordorer

7 éve, 1 hónapja és 4 napja

OMA_Seriff írta:
Második bekezdés első sor.
Basszus, bocs és köszi! mosolygó smiley

válasz erre

OMA_Seriff

7 éve, 1 hónapja és 4 napja

Mordorer írta:
És az ára???? Amiről a cím szól? röhögő smiley
Második bekezdés első sor.

válasz erre

Mordorer

7 éve, 1 hónapja és 4 napja

És az ára???? Amiről a cím szól? röhögő smiley

válasz erre