Megjelenési dátumot kapott a Loki 2. évada

2023. május 17.
24.1051
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
csirkee profilja, adatai
csirkee
A Marvel Studios végre megerősítette két érkező műsorának a premierdátumát, melyre már sok rajongó várt, ugyanis korábban a Loki második évada idén nyárra volt tervezve, de gondok adódhattak a stúdiónál, ugyanis ezt módosították és őszre tették a megjelenését egy másik show mellett.

A Disney+ streamingen eddig sorra érkeztek a különféle Marveles tartalmak, ám a stúdió úgy döntött, hogy kicsit lassít és minden projektnek nagyobb teret biztosítson. Ennek megfelelően a Titkos invázió nyári megjelenése miatt a Lokit és az Echot elhalasztották, most végre kiderült, hogy pontosan mikor fognak ezek debütálni.

A Loki 2. évada október 6-án fog landolni a Disney+ platformján, míg az Echo - a Sólyomszem spinoffja - összes epizódja egyszerre, november 29-én érkezik. A Loki második évadában az első széria szereplői térnek vissza, ahol szembe kell nézniük azzal az időkáosszal, amivel véget ért a sorozat. Valószínűleg a jövőben is számítani kell arra, hogy a Marvel módosít majd filmjei és sorozatai premierdátumán.

3 hozzászólás

petrovicsz

2 éve, 1 hónapja és 23 napja

Ehh az még nagyon odébb van. szomorú smiley

válasz erre

Fikarc

2 éve, 1 hónapja és 23 napja

Jó nagyot csúszik. szomorú smiley

válasz erre

Kisfaludy82

2 éve, 1 hónapja és 23 napja

Még nem láttam az elsőt sem, de lehet hogy akkor majd egyben.

válasz erre