A színészből lett rendező és producer az elmúlt években olyan horrorfilmeket készített, mint például a Mi, a Nem vagy éppen a Tűnj el! és idén szeptemberben érkezik egy a közreműködésével készült új horror, a Csúcs (angolul HIM), melyhez egy brutális előzetes érkezett.
A történet középpontjában egy Cameron (Tyriq Whiters) nevű amerikai focista áll, aki egy súlyos fejsérülést szenved, ami a karrierjébe is kerülhetne. Ekkor érkezik az életébe egy legendás amerikai focista, aki felkarolja és elhívja őt egy privát pályára, ahol brutális edzések mellett bizarr dolgok is történnek, nehéz megkülönböztetni a képzeletet a valóságtól.
A filmet Justin Tipping rendezte, Jordan Peele pedig produceri feladatokat látott el, ám már az első előzetesből kiderül, hogy mennyire hasonlít a horror hangulata Peele korábbi filmjeihez. A Csúcs idén szeptember 18-án kerül a magyar mozikba, melyben Marlon Wayans, Tyriq Withers, Julia Fox, Tim Heidecker és Jim Jefferies színészek fognak feltűnni.