Még mindig jól teljesít az Apple, de nagyot zuhantak év végén a bevételek

2019. január 30.
8.3831
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Napvilágot látott az Apple aktuális pénzügyi jelentése, amiből kiderült, hogy a gigavállalat 84,3 milliárd dolláros bevételre tett szert a tavalyi év utolsó trimeszterében, ami jól hangzik, de 2017 utolsó negyedévéhez viszonyítva 4,5 százalékos visszaesés.

A bevételek zuhanása határozottan az iPhone-eladások csökkenésére vezethetők vissza, amit leginkább a kínai piac egyre erősödő kihátrálásának tud be az Apple, és nem a megfizethetetlenül magas áraknak, aggódniuk azonban egyelőre még nem kell a cég vezetőinek, hiszen csak okostelefonjuk nem szerepelt rózsásan, minden más azonban kis túlzással szárnyalt.

Az Apple okosóráiból származó bevételek például soha nem látott magasságokba emelkedtek, ezáltal csak az Apple Watch eladásaiból 7,3 milliárd dollárja származott a cégnek, de 6,7 milliárdot zsebeltek be az iPadokból és 7,4 milliárdot a hordozható számítógépekből.

Szintén szárnyaltak a különféle szolgáltatások is, ezáltal csak az App Store és az Apple Music közel 11 milliárd dollárt tett hozzá az utolsó negyedévben a 84,3 milliárd dolláros végösszeghez.
amiből kiderült, hogy a gigavállalat 84,3 milliárd dolláros bevételre tett szert a tavalyi év utolsó trimeszterében, ami jól hangzik, de 2017 utolsó negyedévéhez viszonyítva 4,5 százalékos visszaesés.'>
2 hozzászólás

Kisfaludy82

5 éve, 8 hónapja és 2 napja

Jó nagy pofon ez.

válasz erre

Porthos

5 éve, 8 hónapja és 2 napja

Megérné árat csökkenteni, hihetetlen hogy nem látják.

válasz erre