Még mindig az Apple a világ legértékesebb márkája

2017. május 26.
3.3771
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
A Forbes magazin bemutatta legújabb listáját a világ legértékesebb márkáiról, aminek köszönhetően kiderült, hogy még mindig az Apple tekinthető listavezetőnek - töretlenül immáron a hetedik esztendeje.

Bár a Forbes szerint az Apple esetében az utolsó pénzügyi negyedév nem a tervek szerint záródott, de bevételeik továbbra is szárnyalnak, ezáltal a brand értéke jelenleg 170 milliárd dollárra tehető, amivel világelsők lettek.

Bár az Apple helye elég biztosnak tekinthető a jövőben, azért a háttérben egyre erősebb konkurenciák sorakoznak fel, ezáltal a Forbes szerint a dobogó második helyén a Google áll, akik közel 25 százalékos növekedéssel majdnem 102 milliárd dolláros márkaértéket képviselnek, míg a harmadik helyen a Microsoft áll a maga 87 milliárd dolláros értékével.

Érdemes kiemelni, hogy még a lista negyedik helyét is egy tech cég, konkrétan a Facebook uralja, akik 40 százalékos emelkedéssel jelenleg 73 milliárd dolláron állnak, és érdekesség, hogy csak utánuk jön a Coca-Cola az 56 milliárdos márkaértékkel.
5 hozzászólás

OMA_Seriff

8 éve, 8 hónapja és 14 napja

Levi87 írta:
170 millió csak? meglepett smiley Dehát egy milliárdjuk van. meglepett smiley
Milliárd az, elírás volt. mosolygó smiley

válasz erre

Kisfaludy82

8 éve, 8 hónapja és 14 napja

Felfoghatatlan pénz.

válasz erre

inkognito

8 éve, 8 hónapja és 14 napja

Elég komoly és még növelni akarják ezt.

válasz erre

rDAVE

8 éve, 8 hónapja és 14 napja

Levi87 írta:
170 millió csak? meglepett smiley Dehát egy milliárdjuk van. meglepett smiley
Nyilván elírás, hiszen a többinél már milliárd van.

válasz erre

Levi87

8 éve, 8 hónapja és 14 napja

170 millió csak? meglepett smiley Dehát egy milliárdjuk van. meglepett smiley

válasz erre