Maxthon for Linux Beta - megérkezett

2014. január 12.
1.8561
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Figyelem! Ez a hír a régi androgeek rendszerből lett átmentve, ezért képek és szövegformázások hiányozhatnak belőle!
Ronalddo profilja, adatai
Ronalddo
A tavalyi év szeptemberében írtunk egy pár sort a címben szereplő felhő alapú böngésző Linux operációs rendszerre érkezéséről, amely két hónappal később már az alpha stádiumot is elérte.

Öt nappal korábban azonban megjelent a Maxthon fórumon a bejelentés, miszerint a béta verzió már tölthető.


Ahogy a Maxthon for Mac, a Linuxra szánt verzió is Chromium alapokra épül és 0.9.0.31 verziószámmal büszkélkedik. Ebből adódóan válik lehetővé a Chrome Web Store-ban található kiegészítők használata. Ezzel a képességgel a Windows-os verzió nem rendelkezik és emiatt sok Maxthon fórumozó panaszkodott is, ellenben a Chromium alapú verziók meg nem rendelkeznek csak WebKit motorral. Korábbi Maxthon 4.1 tesztünk is csúnyán lepontozta a bővítmények hiányát. Kipróbáltam volna személy szerint egy-egy Maxthon kiegészítőt, de legalább Maxthon 3-as böngészőt kért hozzá, amely alapján úgy tűnik, hogy azok a kiegészítők nemigen fognak szerepet játszani a Linux-os verzióban, mivel addigra mindenki megszokja a korábban jól bevált Chrome kiegészítőit. A könyvjelzők importálása is egyszerű Chrome-ból és Firefox-ból egyaránt.
Aki szeretné kipróbálni, megteheti a fórumon megjelent RPM, DEB csomagok formájában egyaránt 32 és 64 bites változatban, de letölthető tar.gz állományként is, így bárki számára elérhető.
Újítások közül ami már most bekerült, az az oldal képként való mentése, a gesztusok és a módosított beállítások felület, természetesen a Maxthon Passport mellett. Úgy gondolom, hogy a különböző eszközökön telepített Maxthon böngészők közötti kapcsolat jelentős érv lehet választáskor, de a Windows-os verzió teljesen más életet él, mint a többi megfelelője. Nálam ezzel egy fekete pontot szerzett, de Linux-on komoly alternatíva lehet más böngészőkkel szemben önmagában is. Jelenleg még sokkal inkább Chromium, mint Maxthon.
nincs még hozzászólás