Ha szeretnéd Te is már most telepíteni és kipróbálni az új operációs rendszereket, akkor nincs más dolgod, mint regisztrálni Apple ID-val az Apple Beta Software Programban. Fontos kiemelni, hogy az Apple Intelligence, azaz a vállalat új mesterséges intelligencia újdonsága egyelőre nem érhető el, ráadásul Európában kérdéses a jövőbeli elérhetőség - erről korábban már írtunk.
A macOS Sequoia egyik izgalmas újdonsága, az iPhone Mirroring funkció, mely lényegében tükrözi az okostelefonunkat szintén nem érhető el. Az iOS18-ban az iPhone-ok testreszabhatósága azonban már kipróbálható, továbbá a Vezérlőközpont újratervezése is, mely még nagyobb szabadságot ad a felhasználónak. Sok-sok év után elérhetővé vált az iPadOS 18-ban a Számológép alkalmazás, ráadásul egy felturbózott változata, ami bétában szintén kipróbálható.
