MateBookokkal, a Watch-szériával és új fülesekkel támad a Huawei - íme minden, amit ma bejelentett a cég

2020. szeptember 10.
30.2261
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
A Huawei újabb sajtókonferenciáján bemutatott egy kazal új terméket, amit piacra terveznek dobni, ezek között pedig eléggé széles a választék, hiszen találni fülhallgatót és okosórát is többek között.

A FreeBuds Pro indítja a sort, ami aktív zajszűréssel hivatott lerohanni a boltok polcait, illetve három eltérő módban (Cosy, General, Ultimate) képes kiszűrni a környezet hangjait. Akár 40dB-ig is képes kiszűrni a hangokat, illetve még gesztusvezérléssel is felruházták a tervezés során.

Nézd nagyban ezt a videót!




Szintén 40dB-os zajszűréssel jön a Freelace Pro, ami öt percnyi USB-C-s töltés után már öt órára rendelkezésünkre is áll. A Huawei elmondása szerint a komplett töltöttség egy napi használatra lesz elegendő, valamint 14mm-es alumínium-magnézium ötvözetből készült dinamikus hangszórókkal és basszuscsövekkel biztosítja a hangzást.

Az okosórák terepére tévedünk a Watch GT 2 Próval, amely több mint száz edzésmóddal, akár két hétnyi használattal támad, valamint a továbbfejlesztett egészségügyi szenzorok a HUAWEI TruSeen 4.0+ technológiával még pontosabb pulzusértékeket mérnek. Aki szereti a fitneszórákat, azoknak jó vásár lehet, főleg hogy új edzésmódokat is integráltak.



A lekerekített téglalap alakjával és 34 grammos súlyával bejelentett Watch Fit szintén rendelkezik az említett HUAWEI TruSeen 4.0+ megoldással, illetve akár 24 órán keresztül is képes figyelni a szervezetünk működését. 44 alapgyakorlat, 12 illusztrációs animáció, hovatovább 96 edzésmód lett integrálva a rendszerbe, és akár tíz napon keresztül is bírja egy töltéssel.

Végül, de nem utolsó sorban, a laptop frakció következik: a MateBook X zászlóshajó mindössze 1 kg-os súllyal és 13,6 mm-es vékonysággal bír, mindehhez pedig 3K Infinite FullView kijelzőt párosított a kínai gyártó. A multitouch mellett a gesztusvezérlés is támogatott, illetve 10. generációs Intel procival vértezik fel. Wi-Fi 6 technológiával is megspékelték, ami a korábbiakhoz mérten jóval gyorsabb kapcsolatot biztosít.



A Huawei bemutatta még a HUAWEI MateBook 14 2020-at is, amely AMD Ryzen 4000 H processzorral, illetve HUAWEI Shark Fin ventilátorokkal fog megjelenni. 2K HUAWEI FullView kijelzőt társítottak a rendszerhez, valamint támogatja a szisztéma a Multi-Screen Collaboration funkciót.

5 hozzászólás

CharlieFirpo

3 éve, 11 hónapja

De szép lett az óra! meglepett smiley

válasz erre

Porthos

3 éve, 11 hónapja

Komoly a felhozatal. meglepett smiley

válasz erre

Kisfaludy82

3 éve, 11 hónapja

Csak maradjanak is talpon...

válasz erre

Levi87

3 éve, 11 hónapja

Watch GT 2 Próra kíváncsi leszek élesben.

válasz erre

Fikarc

3 éve, 11 hónapja

Ez a MateBook X ez még mindig szép. mosolygó smiley

válasz erre