Ismét hazugságon kapták a Facebookot, akik néhány héttel ezelőtt ismerték el, hogy külön engedély nélkül hallgatták le a közösségi oldal felhasználóinak beszélgetéseit, melyeket írásos formában ráadásul még rögzítettek is.
A Facebook szóvivője akkor azt állította, hogy a botrányban csak amerikai felhasználók voltak érintettek, azonban a közösségi oldal ismét hazudott, a Politico információi alapján ugyanis az Európa Unió 48 állampolgára is érintett volt az ügyben a saját tudtukon kívül, méghozzá 14 eltérő országból.
Bár az érintett országok neveit nem közölték, azt viszont igen, hogy az eset hatására a GDPR értelmében mindegyik állam vizsgálatot indíthat a közösségi oldal ellen, amiért újfent óriási büntetéseket róhatnak majd a Facebookra, mely bizonyított szabálysértés esetén elérheti akár az éves bevételük 4 százalékát is.