Már a Samsung Galaxy S7-esek is lángolnak

2016. október 24.
2.9601
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Nem sült el túl jól a Samsung Galaxy Note 7 pályafutása, amelyről több hírben is beszámoltunk nektek korábban, mint ahogyan arról is, hogy a dél-koreai gyártó vagy visszafizette az embereknek a készülék árát, vagy kicserélte a veszélyes darabot egy biztonságosnak kikiáltott Galaxy S7 Edge-re.

Hogy mégis mennyire biztonságos készülékről beszélhetünk? A Phone Arena legfrissebb hírei szerint azért ebben se bízzunk meg maximálisan, hiszen a napokban éppen egy ilyen masinának sikerült lángba borulnia, amivel kapcsolatban a legnagyobb érdekesség az, hogy a készüléket éppen a Galaxy Note 7-ért cserébe kapta tulajdonosa, így alig volt két hetes, amikor egy éjszaka - éppen töltés közben felgyulladt - noha szerencsére komolyabb kárt nem tett maga körül.

Már a Samsung Galaxy S7-esek is lángolnak - 2. kép

Ez már sorban a harmadik Samsung Galaxy S7 Edge modell, amely amiatt kerül be a sajtóba, hogy rejtélyes körülmények között kigyulladt, noha ez nyilván még mindig elenyésző arány a Note 7-esek kapcsán történtekhez mérten.

Már a Samsung Galaxy S7-esek is lángolnak - 3. kép

2 hozzászólás

Ronalddo

8 éve, 1 hónapja és 17 napja

Ez mekkora cumi. szomorú smiley

válasz erre

rDAVE

8 éve, 1 hónapja és 17 napja

Szerencsétleneknek bérelt helye lett a híroldalakon... röhögő smiley

válasz erre