Manny Jacinto, Az akolitus sorozat sztárja szeretné megmenteni a showt

2024. szeptember 03.
12.2721
csirkee profilja, adatai
csirkee
A Lucasfilm néhány hete hivatalosan bejelentette, hogy nem folytatják az idén nyáron debütált Az akolitus című Star Wars sorozatot, ám néhány rajongó a közelmúltban petíciót indított a széria megmentéséért, és úgy tűnik az egyik színész is szeretné folytatni a showt.

A stúdió különösebben nem magyarázta meg, hogy miért kukázza Az akolitust, vélhetően a gyenge nézettségi számok miatt döntöttek a törlés mellett. Ebben a szituációba azonban nem akar beletörődni Manny Jacinto színész, aki a rejtélyes Qimir karaktert alakította a sorozatban. A színész a Dragon Con egyik hétvégi panelbeszélgetése során kommentálta a show törléséről szóló híreket.

Elmondása szerint nagyon sajnálja a dolgot és kijelentette, hogy a második évad biztosítása immár élete egyik célja lett. Amikor az életéről és karriercéljairól kérdezték, Jacinto elmondta, hogy mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy Az akolitus folytatást kapjon, amit hatalmas tapsvihar követett. Hogy végül mi lesz Az akolitus sorsa, azt majd az idő fogja eldönteni, de egy biztos, a Disney egyelőre nem szeretné folytatni.
nem folytatják az idén nyáron debütált Az akolitus című Star Wars sorozatot, ám néhány rajongó a közelmúltban petíciót indított a széria megmentéséért, és úgy tűnik az egyik színész is szeretné folytatni a showt.'>
4 hozzászólás

Porthos

1 hónapja, 4 napja

A SW megcsúfolása. Nem kéne erőltetni.

válasz erre

CharlieFirpo

1 hónapja, 5 napja

Minek? röhögő smiley

válasz erre

petrovicsz

1 hónapja, 5 napja

Nem fog neki menni.

válasz erre

Fikarc

1 hónapja, 5 napja

Hát... Sok sikert. röhögő smiley

válasz erre