Magyarországra érkezett a Bugatti Chiron, amit Legóból építettek

2019. szeptember 17.
8.6361
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
marco profilja, adatai
marco
Tegnap mutatkozott be a nagyközönségnek hazánkban is az az egyedülálló Bugatti Chiron, amely szinte minden elemében Lego Technic alkatrészekből áll össze, és bármilyen hihetetlen, de bizony működőképes motort is kapott.

Az 1:1 méretarányú, ikonikus sportautó 15-e éjjel érkezett meg a Nyugati pályaudvar mellett található bevásárlóközpontba, ahol reggelre minden elemében kiállításra kész formába hozták azt. Az autó több mint egymillió, 339 féle Lego Technic elemből épül fel, és mind külsőleg, mind pedig belsőleg megszólalásig hasonlít az eredetire - már amennyire az elemek lehetővé teszik azt.

A modell elkészítésénél a Lego állítása szerint nem használtak ragasztást, és teljes egészében olyan elemekből áll, ami a hétköznapokban is megvásárolható. Ha igazán szőrszálhasogatók akarunk lenni, akkor ezt el kell mondani, hogy az utóbbi állítás nem teljesen fedi a valóságot, hiszen a Bugatti jel kapott egy saját festést.

Nem csak kívül, belül is teljesen olyan mint a Bugatti Chiron

Nem csak kívül, belül is teljesen olyan mint a Bugatti Chiron


A kerekek a Bugatti Chiron sportautón a valóságban is megtalálható kerekek - ez tehát nem Lego - , amire azért van szükség, mert a modell képes a haladásra! A 2304 db Power Functions motor 30 km/ó sebességre képes "felgyorsítani" a Lego Bugattit, ezen felül pedig a lámpák és indexek is működőképesek.

A menettulajdonságokért még 4032 db LEGO Technic fogaskerék és 2016 db LEGO Technic kereszttengely is felelős, az 1500 kg súlyú autó elméleti teljesítménye 5,3 lóerő, a becsült forgatónyomatéka pedig 92 Nm. A tervezésbe és megépítésbe több mint 13 ezer munkaórát fektettek.

Bugatti felnik, működő motor és lámpák - látványos lett a Lego Technic Bugatti Chiron

Bugatti felnik, működő motor és lámpák - látványos lett a Lego Technic Bugatti Chiron


Az életnagyságú Lego Technic Bugatti Chiron szeptember 22-éig látható Budapesten.
7 hozzászólás

CharlieFirpo

6 éve, 1 hónapja és 16 napja

13 ezer (!!!!!!) munkaóra? meglepett smileymeglepett smileymeglepett smiley Aztamindenit!

válasz erre

Porthos

6 éve, 1 hónapja és 16 napja

Nagyon dög! meglepett smiley

válasz erre

betyár

6 éve, 1 hónapja és 16 napja

Menőn néz ki nagyon.

válasz erre

marco

6 éve, 1 hónapja és 16 napja

Levi87 írta:
Kemény járgány! meglepett smiley Be is röffentették, lehet majd látni menet közben?
Nem, itt nem lesz beindítva. Még simogatni se nagyon lehet. röhögő smiley

válasz erre

Kisfaludy82

6 éve, 1 hónapja és 16 napja

Aztamindenit de jól néz ki! meglepett smiley

válasz erre

Levi87

6 éve, 1 hónapja és 16 napja

Kemény járgány! meglepett smiley Be is röffentették, lehet majd látni menet közben?

válasz erre

Gólem

6 éve, 1 hónapja és 16 napja

Fú de rohadt jól néz ki! meglepett smiley

válasz erre