A Steam Deck a maga korában egy igazi nagyágyú volt a hordozható számítógépek világában, a mai napig sokan odáig vannak érte, azonban tény és való, hogy elszaladt felette az idő, és már nagyon itt lenne az ideje a generációváltásnak.
Erre konkrétan a Valve is nyitott, sőt már 2023 óta beszél róla, azonban egy friss jelentés szerint kár minden szó, mert hiába van aktív fejlesztés alatt az eszköz, a megjelenésére még nagyon súlyos esztendőket várni kell.
Persze nézőpont kérdése, hiszen sokan már most indokoltnak tartják, ha a piacon lenne, másoknak azonban teljesen reális, hogy a Valve célja iparági elemzők szerint egy 2028-as megjelenés, a NeoGAF egyik jól ismert elemzője, KeplerL2 legalábbis ilyen részleteket kapott a csapathoz köthető belsős forrásokból.
Mint ismert, a Steam Deck még 2022-ben jelent meg, és bár azóta eltelt négy év, még mindig egy modern, hatékony eszköznek tekinthető, és ha a konzolos generációkat vesszük figyelembe, akkor a 2028-as második generáció megjelenése alapvetően reális elvárás lehet a Valve részéről.
