Lemondott a TikTok mögött álló ByteDance vezérigazgatója

2021. május 20.
32.9911
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
A ByteDance vezérigazgatója bejelentette, hogy lemond a vállalat vezetéséről, amelynek sikere a TikTok révén a világ legértékesebb startupjává vált - Zhang Yiming, aki 2012-ben társalapítóként tető alá hozta a ByteDance-t, másik pozícióba kerül a vállalatnál, és társalapító társa, Liang Rubo lesz az új vezérigazgató.

Liang jelenleg a ByteDancenél vezeti a HR-es részleget, viszont ez egy teljesen új munkakör lesz számára. Egy hosszú belsős levélben, amelyet a ByteDance később nyilvánosságra hozott, Zhang elgondolkodott álláspontján és azon, hogy szerinte hogyan lenne hatékonyabb egy másik szerepben. Zhang azt mondja, hogy aggódik, hogy még mindig túlságosan támaszkodik azokra az ötletekre, amelyek a cégalapítás előtt voltak a fejében, és nem állította kihívás elé ezeket a koncepciókat.

Azt gondolja, hogy valaki más képes lenne jobban előrelépni az olyan területeken, mint a napi menedzsment javítása, és hiányoznak neki azok a képességek, amelyek ideális vezetővé tennék.
4 hozzászólás

Kisfaludy82

4 éve, 18 napja

Gyanús, felettébb gyanús!!! mosolygó smiley nyelvnyújtó smiley

válasz erre

TEchie

4 éve, 18 napja

Az igen. meglepett smiley Legalább őszintén bevallotta mi az ok.

válasz erre

Fikarc

4 éve, 18 napja

Érdekes, hogy ennyire racionálisan végig tudta gondolni. meglepett smiley Ritka az ilyen.

válasz erre

betyár

4 éve, 18 napja

Nem tetszik neki a dolog?

válasz erre