Lehet többet kell majd várnunk a Stranger Things befejező évadára?!

2023. február 06.
50.6621
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
csirkee profilja, adatai
csirkee
A tavalyi év egyik legsikeresebb sorozat volt nyáron a Stranger Things negyedik évada, melyben hőseinknek az eddigi leggonoszabb entitással kellett felvenniük a harcot - volt, aki el is esett - és a rajongók azóta is alig várják, hogy végre pontos megjelenési dátumot kapjon az utolsó évad.

Korábban a Netflix egy plakáton elárulta, hogy terveik szerint 2024-ben, azaz jövőre fog debütálni a platformon az utolsó évad, ám Finn Wolfhard, a sorozat egyik szereplője a közelmúltban egy interjú során másik dátumról beszélt. Ennek alapján pedig egy kicsit többet kellene várni a rajongóknak a folytatásra.

Finn a GQ magazinnak adott interjújában úgy fogalmazott, hogy alig hiszi el, hogy 22 éves lesz, mire megjelenik az 5. évad, a szériában pedig 12 évesen kezdett el dolgozni. Finn 2025-ben tölti be a 22. életévét, ami két év múlva lesz, ergo nem biztos, hogy 2024-ben fog érkezni a befejezés. Nem csak Finn fogja akkor ünnepelni a születésnapját, hanem Gaten Matarazzo, Caleb McLaughlin és Noah Schnapp is.
4 hozzászólás

Porthos

1 éve, 3 hónapja és 17 napja

Nagyon jól megvagyok nélküle. Inkább az Altered Carbont hoznák vissza.

válasz erre

Ronalddo

1 éve, 3 hónapja és 17 napja

Na akkor legalább lesz időm bepótolni. röhögő smiley

válasz erre

Mordorer

1 éve, 3 hónapja és 18 napja

Tudom hogy jó volt a legutóbbi, mindenki dícséri de szerintem már az sem kellett volna. Nyújtva van mint a rétestészta.

válasz erre

Kisfaludy82

1 éve, 3 hónapja és 18 napja

Nem baj az, szerintem úgyis felesleges.

válasz erre