Mint ismert, az iMac Pro 2017-ben jelent meg a piacon, azonban a kérdéses modell már csak a készlet erejéig érhető el a boltok polcain, amennyiben tehát újat szeretnénk vásárolni belőle, nem árt sietni, annak ellenére is, hogy nem egy olcsó masináról van szó, hiszen egy több mint kétmillió forintos gépről beszélünk, ami nem annyira a hétköznapi felhasználók, mint inkább az erőforrásigényes feladatokat végző szakemberek kiszolgálását célozta meg.
A kivezetés egyik oka alighanem a modellcsalád megújulása lehet, hiszen többször is hallani lehetett már egy új iMac modellről, mely az Apple saját ARM-alapú lapkakészletére épülhet fel, de egy Mac Pro egyaránt a láthatáron van már.