HírCsillagászat
Kutatók hatalmas hőanomáliát fedeztek fel a Mars felszíne alatt
A Mars déli féltekéjének mélyén a hőmérséklet akár 400 Celsius-fokkal magasabb, mint az északin, ami még rejtélyesebbé teszi a Vörös Bolygó lapos északi részének és a sziklás déli hegyvidékek közötti furcsa ellentétet.
A Mars déli féltekéjének mélyén a hőmérséklet akár 400 Celsius-fokkal magasabb, mint az északin, ami még rejtélyesebbé teszi a Vörös Bolygó lapos északi részének és a sziklás déli hegyvidékek közötti furcsa ellentétet.

Ebből képesek voltak levezetni a Mars belső szerkezetére és hőmérsékletére vonatkozó modellt. Ahogyan a gravitációs mező változott, jelentősen eltér attól, amit akkor várnánk, ha a Mars belseje tökéletesen gömb alakú lenne. Ehelyett a Mars déli féltekéje alatt található köpenynek 200-400 Celsius fokkal melegebbnek kell lennie, mint az északinak és olyan forró, hogy még mindig részben olvadt állapotban lehet.
Amirhossein Bagheri, a Caltech kutatója, a tanulmány második szerzője azt mondta, fontos megértenünk ezt az ellentétet, mert ez információt nyújt azokról a folyamatokról, amelyek hatással lehettek a Mars hidrológiájára, beleértve azoknak a medencéknek a kialakulását is, amelyekben korábban víz lehetett.
GOOGLE HÍREK
Kövess minket, hogy ne maradj le!
Az Androgeek legfrissebb hírei, tesztjei és érdekességei
közvetlenül a Google Hírekben.
Követem

Hozzászólások
CharlieFirpo
1 hete és 5 napjaDe furcsa. 😮
Fikarc
1 hete és 6 napjaDurva körülmények vannak. 😮
betyár
1 hete és 6 napjaAz tényleg érdekes.