Még 2024 áprilisában teljes- és részleges napfogyatkozást lehetett megfigyelni Észak-Amerika teljes területén, melyről természetesen akkoriban beszámoltunk, ám csak a közelmúltban jelent meg ezzel kapcsolatban egy tanulmány, ami a madarak viselkedésére fókuszál.
A kutatás szerint legalább 29 madárfaj hangképzése megváltozott a napfogyatkozás előtt, alatt és után, némelyikük a teljes sötétséget követően "álhajnalkórusba" kezdett. Az Indiana Egyetem kutatói célja a fényváltozások vadon élő madarakra gyakorolt hatásának vizsgálata volt. Ehhez kifejlesztettek egy ingyenes okostelefon-alkalmazást, a SolarBird-t, hogy tömegesen gyűjtsék a megfigyeléseket Észak-Amerika-szerte az emberek segítségével.
A felhasználókat arra kérték, hogy figyeljenek meg egy madarat a helyszínükön 30 másodpercig a teljes megfigyelés előtt, alatt és után. Végül több mint 1700 felhasználó közel 11 000 megfigyelést végzett. A BirdNET mesterséges neurális hálózat segítségével a kutatók közel 100 000 hangadást elemeztek. Kiderült, hogy az 52 madárfajból 29 mutatott hangváltozást a napfogyatkozás alatt, bár nem minden faj reagált ugyanúgy.
Egyes madarak teljesen elhallgattak a teljes sötétségre, míg mások azonnal dalra fakadtak. A legérdekesebb az volt, amikor 19 madárfaj mindegyike a teljes napfogyatkozást követően olyan dalra fakadt, mint amit napkeltekor szoktak énekelni.
