Mint arról már korábban beszámoltunk Kapu Tibor idén tavasszal az Axiom Space űrvállalat Ax-4-es missziója keretein belül fog a Nemzetközi Űrállomásra utazni, ahol számtalan tudományos kísérletet fog végrehajtani. Az utazása során néhány személyes tárgy mellett - magyar és nyíregyházi zászló - a Stühmer Magyarország különleges csokoládéját, a Pillanat korfut is magával fogja vinni, amivel természetesen űrhajós társait is meg fogja kínálni.
A mai sajtótájékoztatón a vállalat elárulta, hogy nagy kihívást jelentett a NASA rendkívül szigorú előírásainak való megfelelés, ráadásul a csokoládét úgy kellett kifejleszteni, hogy az ellenálljon a mikrogravitációnak és az extrém hőmérséklet-ingadozásnak is. Farkas Bertalan, Magyarország első űrhajósa is örömét fejezte ki annak kapcsán, hogy több évtized után ismét magyar nemzeti űrhajós repülhet az űrbe. A sajtótájékoztatón az egykori űrhajós elárulta, hogy milyen ételeket fogyasztott a Szaljut-6 űrállomás fedélzetén - reggelire például kaviárt evett.
A Stühmer Pillanat Korfu űrcsokoládé limitált ideig elérhető a vállalat márkaboltjaiban, így bárki megkóstolhatja azt a csokoládét, ami még az űrbe is eljut.