Apple ellenes konzorciumot alapítottak

2016. december 04.
3.8391
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
dfp profilja, adatai
dfp
Az okostelefonok piacán rengeteg gyártó verseng egymással, de igazi hasznot nagyjából csak az Apple tud felmutatni, az amerikai óriás pedig óriási mennyiségű mobilt képes eladni minden évben, ami bizony mások számára komoly fejtörést okozhat.

Itt nem csak a piaci pozícióról és a nyereségről beszélhetünk, hanem a hardveres komponensekről is, melyekből az Apple szintén óriási mennyiséget igényel és volt már olyan, hogy ezt más gyártók szenvedték meg. Legutóbb az ujjlenyomat-olvasók kapcsán okozott kellemetlenséget néhány kínai gyártónak az, hogy az Apple óriási mennyiségűt foglalt le a partnereinél, így másoknak új beszállítót kellett keresniük, akik akár drágább árat is mondhattak.

A következő generációs iPhone egyik nagy újítása az AMOLED kijelző lehet, kínai források szerint pedig több gyártó már a panelhiányon aggódik. Ennek kivédésére több ismertebb név is összeállt és állítólag egy konzorciumot alapított, mely a Royole kijelzőgyártóval működik majd együtt.

Ez egy érdekes lépés, hiszen az Apple állítólag a Samsung-tól vásárol majd paneleket, így jó néhány kínai beszállító marad a többi cég számára. A konzorciumban állítólag olyan nevek vesznek részt, mint például az Oppo vagy a Huawei, de talán a Vivo is ismertebb lehet többek számára.
2 hozzászólás

Kileah

9 éve, 2 hónapja és 6 napja

Semmi értelme egymással harciaskodni. Ha többet kell gyártani, több gyártósor kell. Ennyi. röhögő smiley

válasz erre

Harder

9 éve, 2 hónapja és 7 napja

Huwaei elég nagy név és már az Oppo sem pici. Érdekes pletyka, kíváncsi vagyok mit sikerül átvinniük majd.

válasz erre