Manapság az okostelefonok már messze nem csak hívás kezdeményezésére és fogadására, illetve szöveges üzenetek küldésére használhatóak, ám a legtöbb hasznos, különféle applikációk által biztosított szolgáltatáshoz bizony szükség van internetre.
Ez házon belül a legtöbbeknél már egy WiFi hálózattal megoldott dolog, ugyanakkor az otthontól távol már a mobilinternetre kell hagyatkoznunk.
A hazai szolgáltatók komoly versenyben vannak ezen a téren, 2016-ban pedig a Telenor nagyon odatette magát. A vállalat nemrég megtartott sajtóesemény ugyanis kiderül, hogy a
4G országos lakossági lefedettsége 98%, vagyis a telenorosok számára szinte bárhol elérhető a villámgyors internet.
Ennél talán még érdekesebb adat a budapesti
deep indoor lefedettség 84,9 százalékos aránya, mely lehetővé teszi, hogy a mobilinternet ne csak a szabadban legyen valóban jól használható, hanem szinte bárhol. Legyen szó az utcától több fallal elválasztott helyiségekről, betonszerkezetű házakról, irodákról, pincékről, a Telenor felhasználói ugyanolyan gyors internetre számíthatnak, mint nyílt terepen.
A jövő is szóba került, ami a vállalat szerint a 4G hálózaton történő telefonhívás és a 4G+ opció elterjesztése, mely akár 300Mbps-os letöltési sebességre is képes lehet.