Idén májusa óta turnézik Németországban a Tesla híres SUV járműve, a Cybertruck, mely jelenleg csak Észak-Amerikában kapható. Az egyik ilyen bemutató során néhány klímaaktivista egy vödör festékkel öntötte le a kiállított járművet, ami három tonnát nyom és a környezetvédők szerint egyáltalán nem gazdaságos egy ilyen autót az utakra engedni.
A klímaaktivisták a Tesla tulajdonosát, Elon Muskot tartják felelősnek azért, mert több ezer ember egészségét veszélyezteti. A tiltakozók azt állítják, hogy az elektromos autókat gyártó vállalat túl sok vizet fogyaszt, sőt arra buzdították az egyszerű embereket, hogy inkább tömegközlekedést használjanak, ne pedig saját autójukat. A Cybertruck tavaly november óta érhető el Amerikában és már több ezer járművet kellett visszahívni hol pedál problémák miatt, hol pedig az ablaktörlő hibája miatt. Európában egyelőre nem adtak engedélyt az autó forgalmazására és egyes információk szerint nem is fog kapni.
???? Cybertruck in Hamburg mit Farbe übergossen - Gepanzert in die Klimahölle
— Letzte Generation (@AufstandLastGen) July 13, 2024
Seit dem 2. Mai tourt der SUV als Ausstellungsstück quer durch Deutschland und versinnbildlicht den Umgang der Superreichen mit der Erderhitzung: Gepanzert im Luxusfahrzeug ab in die Klimahölle.
1/7 pic.twitter.com/MaxRPI29Hg