A Google nemrég indította útjára a legújabb Android változatot, amely immár a hetes számmal és a Nougat becenévvel büszkélkedhet, a partnerek azonban egyelőre hozzák a formájukat és számos bizonytalan információ mellett elméletileg dolgoznak a frissítéseken.
Korábbi cikkünkben az akkor rendelkezésre álló információk alapján megtippeltük, hogy melyik gyártó nagyjából mely készülékekre és mikor tervezi kiadni a saját Android 7.0 rendszerét, nemrég pedig a Sony-tól szivárgott ki egy fontos dia.
A japánok prezentációján ugyanis egy egészen konkrét frissítési tervet láthattunk, így a hazai Sony mobil tulajdonosok kezdhetnek számolgatni és reménykedni.
Ha minden a tervek szerint halad, akkor decemberben kap új rendszert az Xperia Z5 széria, a Z3 és Z4 Tablet, a jövő év első hónapjaiban pedig frissítik az Xperia XA és Ultra modelleket.