Kína bejelentette: 2030-ra embert küldenek a Holdra

2023. június 06.
18.9993
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
csirkee profilja, adatai
csirkee
Nem csak az Amerikai Űrkutatási Hivatal (NASA) igyekszik ismét embert küldeni a Holdra, de Kínai is azon dolgozik, hogy a jövőben komplett holdbázist tudjanak építeni az égitestre, de előtte még embert is szeretnének oda küldeni, ráadásul már időpontjuk is van.

Lin Hszi-csiang, a CMSA (kínai űrügynökség) igazgatóhelyettese bejelentette, hogy 2030-ig szeretnének tajkonautát (kínai űrhajóst) a Holdra küldeni, és már meg is kezdték a Holdra szállást előkészítő első fázist. A küldetéshez természetesen még rengeteg tesztet kell végrehajtaniuk és tökéletesíteniük kell a holdra szállás kulcsfontosságú lépéseit is.

A célkitűzések között szerepel továbbá a kínai űrhajósok Föld és Hold között való szállítása, a különböző mintavételek, valamint a robotokkal való kutatás is. A NASA Artemis programja a tervek szerint már 2025-ben embert küldene a Holdra, ehhez az új szkafandereket nemrégiben be is mutatta az Axiom vállalat. De még előtte, 2024-ben négy asztronauta fog a Hold közelébe utazni, amire 1972 december óta nem volt példa.
4 hozzászólás

CharlieFirpo

2 éve, 1 hónapja és 25 napja

Eddig nem az volt a terv hogy addigra bázis van ott? röhögő smiley Bár már annyi terv volt hogy teljesen elvesztem..

válasz erre

Mordorer

2 éve, 1 hónapja és 25 napja

Durva hogy több mint fél évszázad után még mindig csak itt tartunk...

válasz erre

Kisfaludy82

2 éve, 1 hónapja és 25 napja

Ha valakinek, nekik simán menni fog.

válasz erre

Porthos

2 éve, 1 hónapja és 25 napja

Őket ismerve ez simán meglesz.

válasz erre