A kutatókat már régóta foglalkoztatja az a rejtély, miszerint a Holdnak nincs inherens mágnesessége, mindezek ellenére vannak mágneses kőzetek a felszínén, és nemrégiben a Massachusetts Institute of Technology (MIT) kutatói egy új elmélettel álltak elő.
A NASA Apollo-küldetései során az 1960-as és 70-es években a Földre szállított holdkövek, valamint a Föld körül keringő űrszondák adatai kimutatták, hogy a Hold felszínének egyes részein - különösen a túlsó oldalán - meglepően erős mágneses jellemzőkkel rendelkező kőzetek találhatók. Az új számítógépes szimulációk arra utalnak, hogy egy több milliárd évvel ezelőtti hatalmas aszteroida-becsapódás rövid időre felerősíthette a Hold régi, gyenge mágneses mezejét.
Ez a hatalmas becsapódás olyan mágneses lenyomatot hagyhatott maga után, amely még mindig kimutatható a holdkőzetekben. Az eredmények arra utalnak, hogy a becsapódás szeizmikus lökéshullámokat váltott ki, amelyek végigsöpörtek a Holdon, és a túloldalon konvergálódtak. Ezek a hullámok valószínűleg felrázták a közeli kőzetekben lévő elektronokat, éppen akkor, amikor a mágneses mező tetőzött, így gyakorlatilag rögzítették a mező orientációját, mint egy geológiai pillanatképet.
