Kevin Hart szerint a jövőben elkészülhet egy újabb Jumanji film

2023. március 19.
33.6271
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
csirkee profilja, adatai
csirkee
Az első Jumanji film 1995-ben jelent meg Robin Williams főszereplésével, majd 22 évet kellett várnunk a folytatásra, melyben olyan nagyágyúk kaptak főszerepet, mint például Dwayne Johnson, Kevin Hart és Jack Black, a siker nem maradt el és hamar érkezett a franchise folytatása.

A 2019-es harmadik Jumanji rész után azonban elcsendesedett a filmsorozat, Dwayne Johnson a Black Adammel volt elfoglalva, és a többiek is más filmekben kaptak munkát, de a legfrissebb hírek szerint el fog készülni a Jumanji negyedik része. Erről Kevin Hart beszélt az Oscar-díj vörös szőnyegén, ahol interjút adott a Varietynek.

Hart elárulta, hogy Johnsonnal már beszéltek a film negyedik részéről, mely a két színész utolsó közös nagy dobása lenne. Emiatt nagy durranást szeretnének, de semmi konkrétumról nem esett még szó, ötletek azonban már vannak. Dwayne Johnson szintén ott volt a díjátadón, így még a gálán is beszéltek néhány szót a közös munkáról. Kevin Hart az sem zárja ki, hogy ő és színésztársa egy másik nagy franchiseban vegyen részt.

3 hozzászólás

inkognito

1 éve, 2 hónapja és 4 napja

Nem voltak rosszak, bár a harmadik rész már nem volt olyan jó.

válasz erre

Ronalddo

1 éve, 2 hónapja és 5 napja

Nem kéne erőltetni...

válasz erre

petrovicsz

1 éve, 2 hónapja és 5 napja

Minek..?

válasz erre