Kevesebben kíváncsiak a Halloween véget ér filmre

2022. október 16.
43.4591
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
csirkee profilja, adatai
csirkee
Az első box office jelentések szerint nem teljesít kimagaslóan David Gordon Green által rendezett Halloween franchise befejező része, ugyanis a vártaknál kevesebb váltottak rá jegyet a hétvégén az amerikai mozi pénztáraknál.

Csütörtökön került a mozikba a Halloween véget ér című horrorfilm, mely pontot tesz Michael Myers történetének végére, ekkor az amerikai mozikban 5,4 millió dolláros bevételt ért el, a hétvégén pedig az eddigi adatok szerint 43,3 millió dolláros bevételnél jár, ami kevesebb, mint a tavaly bemutatott Gyilkos Halloween, ami az első hétvégén 49,4 millió dollárral debütált.

2018-ban debütált David Gordon Green rendező által életre keltett Halloween franchise, melyben visszatért Jamie Lee Curtis is, aki felvette a kesztyűt régi ellensége, Michael Myers ellen. Akkoriban 76,2 millió dollárral debütált a film, világszerte 250 millió dollárt hozott a stúdiónak. Ez a rész sikerült a legjobban a kritikusok szerint is, de a következő két rész már nem lett ennyire fényes, a Halloween véget ér című befejező rész kritikáját elolvashatjátok a Game Channel hasábjain.
2 hozzászólás

Fikarc

2 éve, 9 hónapja és 1 napja

Pedig azt hittem, pont hogy ez nagyot megy!

válasz erre

inkognito

2 éve, 9 hónapja és 1 napja

Már ki kiváncsi egyáltalán erre a sztorira?!

válasz erre