Kártérítést kaphat a Meta a Pegasus kémprogram fejlesztőjétől

2025. május 07.
5.1331
csirkee profilja, adatai
csirkee
A Meta még 2019-ben perelte be az NSO Group vállalatot - akik többek között a Pegasus elnevezésű krémprogramjuk miatt váltak híressé - amiatt, hogy a WhatsApp csevegőalkalmazásukon keresztül terjesztették a rosszindulatú programjukat, a bíróság pedig jelentős összegű kártérítés mellett döntött.

A több éve húzódó per most végre a végéhez közeledik, kedden a kaliforniai esküdtszék összesen 168 millió dollárnyi - közel 60 milliárd forintnyi - kártérítés megfizetésére kötelezte az izraeli NSO Group-ot. A Meta korábbi közlése szerint 20 országban több mint 1400 embert támadtak meg, köztük újságírókat és emberi jogi aktivistákat a WhatsApp-on keresztül és figyelték meg őket.

Tavaly a bíróság úgy döntött, hogy az izraeli cég megsértette az Egyesült Államok számítógépes csalásokról és visszaélésekről szóló törvényét. Az NSO Group kijelentette, hogy a Pegasus nem használható amerikai telefonszámokon. A bíróságon a cég ügyvédei azzal érveltek, hogy a WhatsAppot semmilyen módon nem károsította a Pegasus. Mindezek után az NSO Group úgy nyilatkozott, hogy fellebbezni fognak a döntés ellen.
3 hozzászólás

inkognito

2 hete és 6 napja

Értem én, hogy megsértették a törvényt, de nem értem miért a Meta kap pénzt.

válasz erre

techiii

2 hete és 6 napja

Azért ez egy kicsit nevetséges szerintem.

válasz erre

muki

3 hete

Pont ők kapnak kártérítést? meglepett smiley röhögő smiley Ezt hogy sikerült kisakkozni? röhögő smiley

válasz erre