Karikó Katalin az első magyar nő, aki megkapta a Nobel-díjat

2023. október 02.
15.9081
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
csirkee profilja, adatai
csirkee
A Svéd Királyi Tudományos Akadémia ma délelőtt nyilvánosságra hozta, hogy ki illetve kik kapják 2023-ban az orvosi Nobel-díjat, ugyanis Karikó Katalin magyar biokémikus és Drew Weissman amerikai mikrobiológus kapta az elismerést az mRNS-alapú vakcina feltalálásáért.

A 2020-2021-es koronavírusjárvány során ismerhettük meg a magyar származású biokémikust, aki kutatótársával 2005 szabadalmaztatták a módosított nukleozidokat tartalmazó mRNS terápiás alkalmazását, melynek köszönhetően sikerült gyorsan vakcinát készíteni a járvány során. Az mRNS terápia a jövőben számos területen lehet majd alkalmazni, többek között a rák gyógyításánál.

Karikó Katalin az első magyar nő, aki Nobel-díjat kapott, korábban ezt az elismerést 15 magyar már megkapta, köztük Kertész Imre íróval és Szent-Györgyi Alberttel. Az Amerikai Egyesült Államokban élő biokémikus nagyon örült az elismerésnek és megígérte, hogy a jövőben is folytatni fogja munkáját.


Fotó: MTI/Cseke Csilla
4 hozzászólás

Kisfaludy82

1 éve, 9 hónapja és 19 napja

Nagy gratula neki!

válasz erre

techiii

1 éve, 9 hónapja és 19 napja

Megérdemelték!

válasz erre

Porthos

1 éve, 9 hónapja és 19 napja

Hatalmas büszkeség! mosolygó smiley Nagyon megérdemelte.

válasz erre

CharlieFirpo

1 éve, 9 hónapja és 19 napja

Óriási gratuláció neki!

válasz erre