Az Amazon hivatalosan is bejelentette, hogy idén mikor kerül megrendezésre a lassan már hagyománynak nevezhető Prime Day, amikor majdnem két napon át 5-10 percenként megújuló akciós listával pörgetik fel az értékesítést, természetesen a vásárlóknak is kedvezve, hiszen ezen időszak alatt óriási árkedvezményt biztosítanak.
Mindez természetesen az Amazon Prime előfizetéssel rendelkezőknek szól, így aki részt kíván venni az egyszerűen csak az eddigi legjobb Prime Day-ként hirdetett eseményen, javasolt aktiválnia a prémium szolgáltatást.
Az idei már a harmadik lesz, hiszen mindez 2015-ben debütált, aztán a sikerre való tekintettel 2016-ban megismételték, most pedig már a harmadszor kerül megrendezésre, ezúttal július 11-én.
Ez a hivatalos dátum, de a már június 10-én a délutáni, esti órákban elérhetővé válnak az első termékek, amiket aztán minden ötödik percben rotálnak, így nem lesz sok időnk egy-egy ajánlaton túl sokat agyalni.
A résztvevő országok, ahol lehetőségünk nyílik vásárolni a számunkra kedvező termékekből: USA, UK, Spanyolország, Mexikó, Japán, Olaszország, India, Németország, Franciaország, Kína, Kanada, Belgium és Ausztria.