Már 28 éve annak, hogy megjelent A függetlenség napja című Roland Emmerich által rendezett film, melyben olyan színészeket láthattunk a főszerepben, mint Will Smith, Bill Pullman és Jeff Goldblum, aki a Vanity Fairrel nemrégiben felidézte ikonikus szerepeit, köztük egy olyan jelenettel, ami könnyeket csalt a színész szemébe.
Jeff Goldblum legújabb sorozatát promotálja, a Netflixen futó KAOS-t, mely kapcsán újranézte pályafutásának eddigi legemlékezetesebb szerepeit, többek között a Jurassic Parkban és A függetlenség napjában. Amikor az utóbbi film egyik jelenetét lejátszották neki, a színész teljesen elérzékenyült rajta.
A filmből éppen azt a jelenetet játszották le, amiben Jeff Judd Hirsch színésszel látható, aki éppen elbúcsúzik fiától, aki éppen arra készül, hogy Will Smithszel megmentsék a Földet az idegenek inváziójától. A színész amiatt érzékenyült el, mert most már ő is apuka és el nem tudja képzelni milyen nehéz lehet valakit úgy elengedni, hogy arról tudod, nem biztos, hogy valaha is visszatér. Nagyon megindító volt számára ez a jelenet.