Nehéz időszakon van túl a finn Nokia.
Az elmúlt évek során folyamatosan problémával küszködtek, a termékportfólió nem volt kellően ?trendi?, így nem tudták felvenni a versenyt az androidos termékek versenyével. A helyzeten még Stephen Elop és az általa bevezetett Winodws Phone-alapú modellek sem tudtak igazán változtatni, sorozatos elbocsátásokra és átszervezésekre volt szükség. Ennek ellenére úgy látszik, hogy a gyártó meglátta a fényt az alagút végén.
A most nyilvánosságra hozott, a második negyedév adatait tartalmazó jelentés szerint a Nokia 5,69 milliárd eurós bevételt ért el, ez jelentős csökkenés az egy évvel korábbi 9,2-höz képest. A jó hír viszont, hogy a veszteség jelentősen csökkent, a tragikus 2012-es évet hátrahagyva jelenleg 115 millió euró hiányzik a finnek kasszájából.
Mindeközben viszont nőtt az érdeklődés a Lumia modellek iránt, az 520, 620 és 720 sikereinek következtében az elmúlt időszakban 7,4 millió Windows Phone-alapú Nokia talált gazdára. Összehasonlításképp ugyanebben a negyedévben 6,8 millió BlackBerry készüléket értékesítettek, egy évvel korábban pedig 4,4 millió Lumia modell talált gazdára.
A három hónap során 89 millió eurós veszteséget szenvedett el a térkép divízió, a Nokia Siemens Network viszont aprócska, 8 milliós profitot szedett össze.