A most megjelent Superman filmmel végre útnak indul a DC Univerzuma, mely a jövőben a Marvelhez hasonlóan nem csak filmekkel, hanem egymásra épülő tévésorozatokkal is bővülni fog. Többek között idén augusztusban érkezik a Peacemaker második évada, 2026-ban pedig a Lámpások című sorozat is bemutatásra kerül Kyle Chandler és Aaron Pierre főszereplésével.
A DC társigazgatói, Gunn és Peter Safran korábban felfedték a DCU átalakítására vonatkozó terveiket, amelyek évente két élőszereplős és egy animációs filmet, valamint évi két élőszereplős és két animációs tévésorozatot tartalmaznak majd. Ennek részeként érkezhet két Superman spinoff sorozat, melyek nem kifejezetten a kryptoni szuperhősre koncentrálnának, hanem azokra a mellékszereplőkre, akiket a most megjelent filmben láthat a közönség.

