Izgalmasan indul 2023, ugyanis érkezik a C/2022 E3 (ZTF) üstökös

2022. december 31.
63.8331
csirkee profilja, adatai
csirkee
2022-ben rengeteg látványos csillagászati eseményről számolhattunk be és a jövő év is hasonlóan indul, ugyanis az amerikai űrügynökség szerint egész januárban és februárban is a Földhöz fog közeledni egy üstökös, melyet akár szabad szemmel is lehet majd látni.

A C/2022 E3 (ZTF) üstököst tavaly márciusban fedezték fel, miközben a Jupiter pályáján tartózkodott. Az üstökös jelenlegi röppályája szerint január 12-ig kell a legközelebb kerülnie a Naphoz, majd a NASA szerint február 2-án lesz a legközelebbi pozícióban a Földhöz - mintegy 42,5 millió kilométerre. Ekkor akár szabad szemmel is lehet majd látni az égi jelenséget.

Január vége felé érdemes lesz majd a Kis- és a Nagy Göncöl között keresni az üstököst. Természetesen ez változhat, hiszen az üstökösöknél elő szokott fordulni, hogy pályát változtatnak és ebben az esetben már máshol is felbukkanhat. Utoljára egyébként 2020-ban volt lehetőségünk arra, hogy szabad szemmel lássunk egy üstököst, ekkor érkezett NEOWISE, ami nagyon látványos volt.
6 hozzászólás

Mordorer

5 hónapja, 1 hete és 4 napja

Egyszer rá fogunk baszni ha tényleg becsobban ide valami. Bár elméletileg most már szét tudjuk robbantani ugyebár...

válasz erre

Fikarc

5 hónapja, 1 hete és 4 napja

Remélem látom majd, nagyon érdekes lenne!

válasz erre

Levi87

5 hónapja, 1 hete és 5 napja

Na majd kémlelek bőszen!

válasz erre

Porthos

5 hónapja, 1 hete és 5 napja

Izgalommal kezdődik az új év! Kiváncsi leszek rá amúgy, tök jó lenne látni.

válasz erre

CharlieFirpo

5 hónapja, 1 hete és 5 napja

No para, mi baj történhetne?

válasz erre

Kisfaludy82

5 hónapja, 1 hete és 6 napja

Kihalunk megint?

válasz erre