Itt egy okosóra, amelynek meglepően csak a szíja okos

2016. december 06.
4.0061
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Meglepő okosórával rukkolt elő a Grayton, akik elhatározták, hogy úgy forradalmasítják az okosórák piacát, hogy közben megőrzik a klasszikus karórák elragadó és elegáns dizájnját, ergo meghagyják a mechanikus szerkezetet, és inkább a szíjat teszik okossá.

A Grayton Origin óraszerkezete tehát teljesen átlagosnak tekinthető, ellenben szíja már közel sem az, hiszen a készítők elrejtettek benne egy komplett USB portot, több vibrációs motort, hovatovább szenzorok sokaságát is, így sejthetjük, hogy mindössze arra képes, hogy rezgéssel jelezze viselőjének, ha valami történt az okostelefonján.

Ennek megfelelően a Bluetooth kapcsolat révén képes értesíteni minket a bejövő hívásokról és üzeneteinkről, de azért természetesen arra is alkalmas, hogy elutasítsuk vele például a bejövő hívásokat, irányítsuk vele a zenelejátszót, de képes pulzust és távolságokat mérni, lépést számolni - persze csak abban az esetben, ha feltettük készülékünkre a szíj által támogatott applikációkat.

A gyártó egyébiránt az IndieGoGo-n egy kampányt is indított az okos óraszíj megvalósulásának érdekében, amihez eredetileg csak 25 ezret szerettek volna összegyűjteni, de már bőven egy hónappal a lejárat előtt közel 60 ezer dollárt szedtek össze rá a rajongók.

3 hozzászólás

inkognito

8 éve, 6 hónapja és 2 napja

Szimpatikus kigondolás. Nekem pont elég erre néha az okosórám. Érzem ha van valami ennyi.

válasz erre

Santonio

8 éve, 6 hónapja és 2 napja

Ennek konkrétan semmi értelme. Akkor inkább egy fitnesz (vagy okos) karkötő a jobb csuklóra és kész.

válasz erre

Kisfaludy82

8 éve, 6 hónapja és 2 napja

Hát ez nagyon érdekes dolog, de az okosóra legyen okosóra, a hagyományos pedig hagyományos. Szerintem.

válasz erre