Itt a NASA nagy ufó bejelentése

2023. szeptember 14.
5.6371
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
csirkee profilja, adatai
csirkee
A mai napon az Amerikai Űrkutatási Hivatal egy sajtótájékoztató keretein belül árulta el, hogy mire jutott az a 16 tudósból álló független vizsgálóbizottság, akik kilenc hónapon keresztül vizsgálták a különféle azonosítatlan repülő tárgyakról (UAP) tett bejelentéseket - nem lesz nagy meglepetés.

Sokan várták a NASA mai nagy bejelentését az ufókkal kapcsolatban, ám elég kiábrándító lett a végeredmény. A tájékoztatót Bill Nelson, a NASA adminisztrátora kezdte meg, aki elmondta, hogy az ember DNS-be van kódolva, hogy kutasson, felfedezzünk és kérdezzünk, az ügynökség pedig folyamatosan az élet jelei után kutat a múltban és a jelenben is.

Ezt követően sorra szólaltak fel a tudományos csoport tagjai, akik elárulták, hogy a legtöbb rendelkezésükre álló adat sajnos nagyon hiányos, számos szemtanú beszámolója nem részletes vagy konzekvens, így nem lehet belőlük következtetéseket levonni. A jövőben szeretnének az adatok minőségén javítani, ehhez pedig együtt fognak működni a bejelentőkkel és a pilótákkal - a legtöbbször ők észlelnek furcsaságokat az égen.

David Spergel, az UAP független tanulmányozócsoportjának elnöke így fogalmazott:

Nincs bizonyíték arra, hogy az UAP-ok földönkívüli eredetűek lennének.

A legtöbb UAP bejelentést meg tudják magyarázni, de vannak olyanok, melyekről nincs elég adat, így továbbra sem tudják mi a forrásuk, bár ezeket egyértelműen nem az ufók okozzák.

Nézd nagyban ezt a videót!



5 hozzászólás

Ronalddo

1 éve, 9 hónapja és 13 napja

Nesze semmi fogd meg jól..

válasz erre

Kisfaludy82

1 éve, 9 hónapja és 13 napja

Meg sem lepődöm az eredményen...

válasz erre

Porthos

1 éve, 9 hónapja és 13 napja

Nem igazán tudom mire számítottam, de talán vaéami igen / nem -re mindenképp. Most ugyanott vagyunk mint egy éve, amikor nekiálltak.

válasz erre

XTomiX0029

1 éve, 9 hónapja és 13 napja

Inkább az Aszteroidákkal foglalkozzanak!!!!!

válasz erre

CharlieFirpo

1 éve, 9 hónapja és 14 napja

Nem vagyok meglepve, mégis mit mondanának...

válasz erre