Ezen a hétvégén fog debütálni a The Irishman - no persze nem a nagyközönség irányába, hanem első körben a New York-i filmfesztiválon, ennek apropóján pedig publikálták a film hivatalos előzetesét.
Korábban még sosem látott snittekkel megtűzdelt kedvcsinálóról van szó, amiben még ha akarnának sem tudnának túl sokat spoilerezni, hiszen két és fél percben nehéz is lenne egy 209 perces hosszal rendelkező film minden aspektusát lelőni idő előtt.
Sajnos viszont nekünk még több mint egy hónapot várnunk kell Robert De Niro, Joe Pesci, Harvey Keitel és Al Pacino közös gengsztermozijára, lévén a nagyérdemű csak november 1-jén láthatja majd. Most pedig következzen a szóban forgó trailer, amit melegen tudunk mindenki figyelmébe ajánlani, hátha meghozza még azok kedvét is, akiknek eddig nemigen sikerült: