Mi sem bizonyítja ezt jobban más, minthogy ismét vissza kellett hívni a Waymo robottaxikat, és bár a forgalomból nem vonják ki őket, olyan hibát találtak bennük, amiből nagyon könnyen lehetett volna tragikus baleset.
A kérdéses járművek ugyanis egyszerűen nem álltak meg az iskolabuszok mellett vagy mögött, ha azok megállnak, holott Amerikában a KRESZ szerint ezt kellett volna tenniük, emiatt a Waymo szoftveres visszahívást rendelt el, amit úgy hajtanak végre, hogy közben a járművek nem tűnnek el az utakról, csak frissülnek. Hasonló problémák merültek fel egyébként a Tesla önvezető autóinál is, miután Amerikában kötelező megállni abban az esetben, ha az iskolabusz megáll és kirakja a Stop táblát.
A Waymo biztonsági igazgatója, Mauricio Pena szerint az általuk készített robottaxik miatt lényegesen kevesebb a gyalogosokat érintő balesetek száma, azonban így is tisztában vannak vele, hogy vannak még olyan pontok, amelyek kapcsán fejlődniük kell.
