Az HBO Max népszerű drámasorozata, az Eufória két sikeres évadot követően nehézségekkel küzd, ugyanis már megint el kellett halasztani a forgatási munkálatok megkezdését, miután az író-rendező Sam Levinson nem lett kész a forgatókönyvvel, amivel több gond is van.
Az Eufória című sorozat több Emmy-díjat is bezsebelt már az évek során, Zendaya kétszer is elnyerte a legjobb színésznőnek járó elismerést és már 2022 óta fejlesztés alatt áll a harmadik évad, amit a tervek szerint idén tavasszal kezdtek volna forgatni, de a stúdió ismét elhalasztotta a gyártást. A Variety információi szerint Sam Levinson nem készült el a forgatókönyvvel, amit Angus Cloud halála miatt kellett átírnia.
Mindeközben állítólag a főszereplőnek, Zendayanak sem tetszik az eddigi írások, így az is elképzelhető, hogy ha valaha elkészül a folytatás, abban egy kisebb időugrásra lehet majd számítani. A színészek öregednek és egyre nehezebb gimis diákot játszaniuk, ezért merült fel egy időugrás. De egyes források már abban sem bíznak, hogy valaha elkészül a harmadik évad, ami nagy csapás lenne az HBO Max-ra nézve, hiszen az Eufória az egyik legnépszerűbb sorozatuk, ami vonzotta a megfoghatatlan millenniumi és Z generációs nézőket.