Immáron 55 éve annak, hogy ember lépett a Holdra

2024. július 20.
22.5751
csirkee profilja, adatai
csirkee
"Kis lépés egy embernek, hatalmas ugrás az emberiségnek" - a világ egyik leghíresebb mondata, melyet Neil Armstrong 1969-ben éppen július 20-án mondott, amikor az Apollo-11 küldetésnek köszönhetően először léphetett ember a Holdra, ezzel pedig új időszámítás kezdődött az űrkutatásban.

Az Egyesült Államok és a Szovjetunió közt folyó űrverseny a holdraszállással ért véget, ugyanis az Apollo-programnak köszönhetően az USA elérte a Holdat. A Sas holdkomp július 20-án magyar idő szerint 22:17:40-kor érte el a Hold felszínét Neil Armstronggal és Buzz Aldrinnal a fedélzetén. A műszerek ellenőrzését és a szkafanderek felvételét követően Armstrongnak jutott az a megtiszteltetés, hogy ő lépjen elsőként az égitestre.


Ekkor hangzott el a híres mondat, mely mai napig a történelem egy kis darabkája marad. A két űrhajós ezt követően kitűzte az amerikai zászlót, majd megkezdődtek a tudományos feladatok. Több műszert is elhelyeztek a helyszínen - ezek többsége egyébként a mai napig ott van a Holdon. Armstrong és Aldrin 21 és fél órát töltöttek a felszínen, majd megkezdték a visszatérést. A sikert követően további öt űrhajóspáros léphetett még a Holdra, az Apollo-program végül 1972-ben fejeződött be, azóta nem járt ember a égi kísérőnk felszínén.


A jelenlegi tervek szerint leghamarabb 2026. szeptemberében indulhat el az Artemis III küldetés, melynek során négy űrhajós fog a Holdra lépni, amennyiben addigra sikerül minden nehézséget leküzdenie a NASA-nak.
4 hozzászólás

Porthos

10 hónapja, 1 hete és 4 napja

Azóta meg le tudtunk tenni 2-3 mini rovert... röhögő smiley

válasz erre

Fikarc

10 hónapja, 1 hete és 5 napja

Szépen visszafejlődtünk azóta...

válasz erre

petrovicsz

10 hónapja, 1 hete és 5 napja

És most hol tartunk... Szégyen.

válasz erre

CharlieFirpo

10 hónapja, 1 hete és 6 napja

Facebookon már megjöttek a Disney stúdiósok? röhögő smiley

válasz erre