Immáron 42 éve annak, hogy megjelent az első PC

2023. augusztus 14.
20.0651
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
csirkee profilja, adatai
csirkee
A mai számítógépek és laptopok sehol sem lennének, ha 1981 augusztus 12-én nem dobja piacra az IBM vállalat a világ első Personal Computer (PC) számítógépe, mely annak idején igazi forradalomnak számított, hiszen korábban a számítógép egy komplett szoba volt, ilyet használt a NASA is.

Az első személyi számítógép, az IBM 5150-es modellje, 42 évvel ezelőtt jelent meg, melyben az Intel akkoriban újnak számító 8088-as processzorával működött, a gép memóriája pedig mindösszesen pár száz kilobájt volt. De tárhelye is csak néhány KB volt, floppylemezeket viszont képes volt kezelni. A számítógépen még nem Windows vagy Linux rendszer futott, hanem a jó öreg DOS.

Az IBM egyik legnagyobb riválisa nem sokkal később az Apple Macintosh termékcsaládja lett, mely szintén forradalmasította az otthoni számítógépek használatát, ezek nélkül manapság sokak munkája nagyon nehéz lenne. Az ára egyébként 1565 dollártól indult, mely már 16 KB RAM-ot ígért, színes grafikus adapterrel és lemezmeghajtók nélkül.
4 hozzászólás

Porthos

1 éve, 10 hónapja és 26 napja

Komoly retro fíling! mosolygó smiley

válasz erre

techiii

1 éve, 10 hónapja és 26 napja

Komoly fejlődésen mentünk keresztül.

válasz erre

CharlieFirpo

1 éve, 10 hónapja és 27 napja

Hova fejlődtek azóta a gépek! meglepett smiley

válasz erre

betyár

1 éve, 10 hónapja és 27 napja

De kemény! meglepett smiley

válasz erre