Így harcolhattak a márciusi ifjak 1848-ban, itt a Most vagy Soha! előzetese

2023. december 22.
4.3621
csirkee profilja, adatai
csirkee
Jövő év márciusában fog megjelenni a mozikban a legújabb nagyszabású magyar mozifilm, mely az 1848-as szabadságharc eseményeit dolgozza fel hihetetlen izgalmas jelentekkel megfűszerezve, melyben átélhetjük milyen lehetett Petőfi Sándor mellett harcolni.
 

A Most vagy Soha! című magyar alkotás több mint 4,5 milliárd forintos Nemzeti Filmintézeti támogatással jött létre, melynek premierje 2024. március 14-én lesz. A történetet mindenki jól ismeri, hiszen minden évben megemlékezünk az 1848-as és '49-es eseményekről, amikor Petőfi és az egyetemista fiatalok megfogalmazták a 12 pontot, és a Nemzeti dalt.

A forgatókönyvet Szente Vajk jegyzi, míg a rendezői széket Lóth Balázs foglalta el, akik korábban elmondták, hogy úgy akarták feldolgozni ezt a történelmi eseményt, hogy az igaz történet vegyüljön kicsit a fikcióval, anélkül, hogy durván megváltoztatnák a tényeket. A főszerepben Berettyán Nándort láthatjuk majd, aki Petőfi Sándort fogja alakítani, de feltűnik még Mosolygó Sára, Horváth Lajos Ottó és Szeredney Béla is.

Nézd nagyban ezt a videót!



5 hozzászólás

zender

2 hónapja, 1 hete és 4 napja

Nekem ez bejön basszus!

válasz erre

Kisfaludy82

2 hónapja, 2 hete és 1 napja

Egész korrekt trailer.

válasz erre

Porthos

2 hónapja, 2 hete és 1 napja

4 és fél milliárd....... meglepett smiley meglepett smiley meglepett smiley

válasz erre

CharlieFirpo

2 hónapja, 2 hete és 1 napja

Ez szívmelengető.

válasz erre

Ronalddo

2 hónapja, 2 hete és 2 napja

Ejha! meglepett smiley Na ez nem rossz!

válasz erre