Ennek ellenére tudtak újat mutatni a vállalat emberei, a bejelentés alapján pedig iszonyatosan ütőképes hardvereket készített idén a Google. A legnagyobb figyelem természetesen az új okostelefonokra irányult, melyek nem vallottak szégyent, papíron a legjobb androidos készülékek közé tartoznak.
Ahogy vártuk, két méretben, Pixel néven érkezett meg a vállalat új párosa, a két készülék pedig a kijelzőt leszámítva hardveresen megegyezik. Ennek bizonyára sokan örülnek, hiszen az 5 és 5,5 hüvelykes AMOLED kijelzők (1920 x 1080 és 2560 x 1440) között azért van méretbeli különbség. A ház alatt mindkét esetben 4GB RAM és egy Snapdragon 821-es SoC dolgozik, 32 vagy 128GB belső tárhellyel és továbbfejlesztett Google asszisztenssel, mely a Google más hardvereivel is együtt tud működni.
A két új modell legerősebb pontja azonban nem belül, hanem hátul található. A 12,3 megapixeles hátsó kamera állítólag a legjobb a piacon, legalábbis a DxOMark 89 pontot adott neki, amivel mindenki mást maga mögé utasít. A kamera minőségét a videózásnál is kamatoztathatjuk, hiszen extra stabil 4K videókat ígérnek, míg az sem elhanyagolható, hogy korlátlan fotó és videótárhely jár a készülékekhez.