Hétfőre halasztották a SpaceX történelmi Polaris Dawn küldetését

2024. szeptember 07.
10.4791
csirkee profilja, adatai
csirkee
Továbbra is tűkön ülve vár az a négy civil űrhajós, akik hamarosan részt vesznek a SpaceX történelmi küldetésén, melynek során először fognak végrehajtani egy veszélyes űrsétát, a legfrissebb hírek szerint az űrvállalat hétfőre, azaz szeptember 9-re halasztotta a kilövést.

Már több alkalommal is el kellett halasztani a Polaris Dawn elnevezésű magáncélú küldetést, először héliumszivárgás miatt, majd a kedvezőtlen időjárás okozott késést. Ezt követően probléma adódott - leszállás közben felrobbant - a SpaceX Falcon 9-es rakétájával, így ismét el kellett halasztani a küldetés indítási dátumát. A küldetést a SpaceX irányítja a milliárdos Jared Isaacman megbízásából.

A jelenlegi tervek szerint szeptember 9-én indulhat el a Polaris Dawn küldetés, amennyiben mindent rendben találnak majd a rakétával és a Crew Dragon űrhajóval, valamint ha az időjárási viszonyok is megfelelőek lesznek. A Polaris Dawn egyik célja az első, járművön kívüli tevékenység végrehajtása kereskedelmi űrrepülési küldetés keretében. Továbbá elérni az 1400 kilométeres magasságot, amire az Apollo-program óta nem volt példa, valamint különféle tudományos kísérleteket végrehajtani.
3 hozzászólás

Kisfaludy82

1 hónapja,

Remélhetőleg majd nem esik vagy ilyesmi. mosolygó smiley Mert manapság már akkor sem szállnak fel.

válasz erre

Porthos

1 hónapja,

Majd megy amikor minden optimális. Ez ilyen, inkább nem kockáztatnak.

válasz erre

CharlieFirpo

1 hónapja, 1 napja

Ennyi már ide vagy oda, nem múlik rajta semmi.

válasz erre