Hatalmas földrengéssel kezdődött az újév Japánban

2024. január 01.
15.6421
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
csirkee profilja, adatai
csirkee
Nem indult túl kellemesen a 2024-es év a japán emberek számára, ugyanis egy 7,6 erősségű földrengés rázta meg Japán nyugati részét, ami miatt még cunamiriadót is el kellett rendelni a tengerpart mentén fekvő Isikava, Niigata és Tojama prefektúrákra.

A Richter-skála szerinti 7,6-os földrengés rázta meg az ország egy részét, melynek során épületek dőltek össze és utak váltak közlekedhetetlenné. A földrengést több utórengés is követte, egy 6,2-es erősségű, 10 kilométer mélységű, valamint egy 5,2 erősségű. Az Isikava prefektúrában található Noto városát akár 5 méter magas hullámok is elérhetik, emiatt a környéket evakuálták, mindenkinek el kellett hagynia az otthonát.

Az érintett területen lévő atomerőművekben szerencsére nem történt semmilyen rendellenes dolog, a 2011-es 9,0-es erősségű földrengés, ami szökőárat idézett elő zónaolvadást okozott a fukusimai erőműben, ami Csernobil óta a legsúlyosabb nukleáris katasztrófa volt. A közösségi oldalakat máris elárasztották a Japánban történt földrengésről készített felvételek.
4 hozzászólás

Kisfaludy82

1 éve, 6 hónapja és 11 napja

Szomorú évkezdet nekik. De a méretéhez képest egész jól megúszták, gondolom nagyon fel vannak készülve már.

válasz erre

Tommy

1 éve, 6 hónapja és 11 napja

OMG. meglepett smiley

válasz erre

CharlieFirpo

1 éve, 6 hónapja és 12 napja

Szegények basszus. szomorú smiley Örök rossz emlék lesz.

válasz erre

Ronalddo

1 éve, 6 hónapja és 12 napja

Uhhhh durva. szomorú smiley

válasz erre