Friss szinkronos előzetes érkezett Az ördögűző: A hívő című horrorfilmhez

2023. szeptember 06.
4.4181
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
csirkee profilja, adatai
csirkee
Idén októberben, pontosan 50 év után érkezik a filmtörténet egyik legrémisztőbb horrorfilmjének a folytatása, melyben visszatér Ellen Burstyn színésznő is, aki az eredeti filmben a megszállt kislány édesanyját alakított, most ismét szembe kell néznie a gonosszal.

A Halloween-sorozatot feltámasztó David Gordon Green rendező dolgozott Az ördögűző: A hívő című filmen, melyen rengeteget kellett utólag dolgozni, ugyanis az első tesztvetítések nem sikerültek túl jól. Azonban ahogy közeledünk az október 12-i premierdátumhoz, egyre ígéretesebbnek tűnik az alkotás, melyhez most érkezett egy friss, szinkronos előzetes.

A filmben feltűnik Ellen Burstyn színésznő is, valamint a film többi szereplője. A történet középpontjában két kislány áll, akik három napra eltűnnek az erdőben és nem egyedül térnek haza, mindketten nagyon megváltoznak, hiszen maga a gonosz szállta meg őket. A film hangulata felidézi bennünk az eredeti Az ördögűzőt, mely 1973-ban jelent meg.

Nézd nagyban ezt a videót!



3 hozzászólás

Fikarc

1 éve, 6 hónapja és 23 napja

Így elsőre ez bizony nem tűnik rossznak!

válasz erre

betyár

1 éve, 6 hónapja és 23 napja

Azért ez király lesz.

válasz erre

marco

1 éve, 6 hónapja és 23 napja

Hát.... Egyelőre felemás érzéseim vannak. A hangulatot nagyon próbálja hozni, az operatőri és színészi munka szerintem ebben nem lesz rossz, a rendezést majd meglátjuk. Viszont eléggé bazárira van véve itt-ott, de ez lehet hogy csak a trailerben van így.

Mindenesetre nagyon kíváncsian várom.

válasz erre