Friss előzetes érkezett a Gyagyás gyilkosság 2-höz

2023. január 30.
4.3751
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
csirkee profilja, adatai
csirkee
Idén tavasszal érkezik a streaming platformra Adam Sandler és Jennifer Aniston 2019-ben bemutatott vígjátékuknak a folytatása, melyben karaktereik ismét izgalmas kalandokban lesz részük, és természetesen jó néhányan megint meghalnak majd körülöttük.

Az elmúlt években Adam Sandler próbálta megmutatni kicsit komolyabb arcát is, hiszen korábban romkomokban és vígjátékokban láthattuk őt, ám a Gyagyás gyilkossággal visszatért a tőle megszokott karakterhez. Óriási siker volt az első rész, így hamar bejelentésre került, hogy elkészül a folytatás, amire kicsit többet kellett várnunk, ennek egyik oka a COVID időszak volt.

De március 31-én végre elérhető lesz a Gyagyás gyilkosság 2, amiben Nick és Audrey Spitz már főállású nyomozóként dolgoznak és meghívást kapnak barátjuk, a maharadzsa esküvőjére egy szigetén. A pár könnyed nyaralásra számít, de ismét nyomozniuk kell majd, ugyanis elrabolják a vőlegényt, mindenki gyanús lesz ezután. A filmhez most érkezett egy friss előzetes, amit itt tudtok megnézni:

Nézd nagyban ezt a videót!



3 hozzászólás

Porthos

1 éve, 3 hónapja és 2 napja

Ez biza megint jó lesz! mosolygó smiley

válasz erre

CharlieFirpo

1 éve, 3 hónapja és 2 napja

NEm volt egy különösen nagy alkotás az elődje de szerettem. Ezt is várom, kellemes kis kikapcsolódásnak ígérkezik.

válasz erre

TEchie

1 éve, 3 hónapja és 3 napja

Elsőt,csíptem, kíváncsi leszek erre is.

válasz erre