Folytatódik a Murderbot sorozat, elkészül a második évad

2025. július 12.
7.1981
csirkee profilja, adatai
csirkee
Alig néhány hete debütált AppleTV+-on Alexander Skarsgard főszereplésével készült Murderbot (Öldöklő) című sci-fi sorozat, melynek első évada épp csak most ért véget, de a stúdió máris bejelentette, hogy elkészül a második évad, mely vélhetően Martha Wells regénysorozatának következő részét dolgozza majd fel.

Az AppleTV előszeretettel nyúl grandiózus sci-fi alkotásokhoz, elég csak az Alapítványra vagy a For All Mankindra gondolni. Talán éppen ezért nyúltak Martha Wells díjnyertes regénysorozatához is, mely egy öntudatra ébredt Morderbotról szól, aki ráeszmél, hogy az emberek teljesen idióták.

A címszerepben Alexander Skarsgard látható, akkor rengeteg pozitív kritikát kapott, ahogy az alkotás is, éppen ezért döntött úgy az Apple, hogy megérdemel egy folytatást a sorozat. Arról egyelőre nincsenek információk, hogy mikor jelenhet meg a következő szezon, de vélhetően 2027 előtt ne számítsunk rá, az Apple szeret sok időt fordítani a minőségi tartalmaira.
3 hozzászólás

inkognito

10 hónapja, 3 napja

Meg fogom nézni mert jónak ígérkezik.

válasz erre

CharlieFirpo

10 hónapja, 4 napja

Ezt még nem láttam, de most ránézek.

válasz erre

Gólem

10 hónapja, 4 napja

Ez nekem teljesen kimaradt. meglepett smiley

válasz erre